2017. dec 10.

Ha most nem, akkor soha

írta: Szememapalyan
Ha most nem, akkor soha

osszefogas.png

Jelen állás szerint a jól megszokott autokrata kormányirány minden jel alapján - dramatizáció nélkül - irányt váltott, hogy korlátozza a jogállamiságot, hogy hűbérúri rendszerét dominálja és az ellenfeleit kilője a politikai színtérről, jelen esetben a Jobbikot. Nem kell sokat gondolkodni, hogy a régi jó választási rendszer jusson eszünkbe. Kettőt választhatsz majd: kommunisták és reformkommunisták. Most pedig az ellenzék egy nagy lecke előtt áll: belátja-e, hogy a jelenlegi kormányzást azonnal be kell szüntetni, vagy folytatják a saját kis szarosdombjukon kapirgálást. 

A legnagyobb feladat pedig ugyanaz a választók között, mint a komplett ellenzékben a politikusok között: félre lehet-e tenni egy közös összefogás idejéig a saját ideológiai fanatizmusukat, vagy még mindig az a fontosabb, hogy ki lengeti lelkesebben az árpádsávos zászlót, vagy ki ad finomabb ételt a menekülteknek? Ez az a kérdés, amit legfőképp Szél Bernadettnek, Fekete-Győr Andrásnak, Vona Gábornak és Gyurcsány Ferencnek sürgősen meg kell oldania. Persze már látom magam előtt, ahogy Tyirityán Zsolt lobbizik Toroczkainál, hogy lépjen ki a Jobbikból, már látom magam előtt, ahogy Gyurcsány vérszemet kap és miniszterelnökjelöltté akar válni, s látom magam előtt, ahogy Szél Bernadett még az ideiglenes koalíció alatt női kvótát akar bevezetni. 

Ez pedig a második leckéje az egésznek, az összefogás esetén: ha a komplett ellenzék képes megnyerni egy választást, akkor képes lesz-e azonnal új, arányos választási törvénnyel választást kiírni, felszámolni a NER-t és Polt Pétert leváltani? Ugyanis a jelenlegi rendszernek ezek az alapkövei, amelyek a demokrácia felszámolására szakosodtak. Ezek azok a körülmények, amely mellett a Fidesz képes átirányítani az autokrata kormányzást egy totalitárius irányba, ami már egy lépésre van Moszvkától.

Ezen feladatok pedig a szavazók számára is prioritást élveznek. A legfontosabb, hogy mennyire tudják a szavazók félretenni a saját elveiknek hazudott ideológiai függésüket? Jelen pillanatban ennél sokkal magasabb rendű problémával állunk szemben: a jogállam megvédése és a demokrácia megőrzése az, ami a legfőbb küldetés. Ezt pedig nem írja felül semmilyen nézetbeli elhatárolódás, semmilyen múlt évtizedbeli sérelem, semmilyen fanatizmus. Nem játszhatjuk meg szavazóként, hogy temperamentumosak vagyunk. Nem játszhatjuk meg szavazóként, hogy a nézeteink felülírhatatlan elvek, amiket nem ír felül a diktatúra felé haladás. Nem játszhatjuk meg szavazóként, hogy "ezek a pártok összefognak, akkor ezek már nem is azok, akikre én szavazni akartam". Most az egész ország előtt fel van adva a lecke, amit szorgalommal meg kell írni.

Szólj hozzá

politika összefogás Jobbik LMP Gyurcsány DK Momentum Vona Szél Fekete-Győr kormánytalanság ellenzéktelenség