2017. dec 07.

Gyurcsány visszavásárolta magát a politikába

írta: Szememapalyan
Gyurcsány visszavásárolta magát a politikába

Azt már tudjuk, hogy Magyarországon semmi sem úgy zajlik, ahogy annak kellene. Miután Gyurcsány Ferenc 2006-ban elmondta a saját szektájának, hogy mennyire semmirekellő az egész társaság, s hogy ennél nagyobb böszmeséget még senki sem csinált, úgy tűnt, hogy itt lesz egy olyan politikus, aki következményként nemhogy nem szagol többet a politikához, de talán meg is kaphatja a büntetését érte.

Aztán nem bírt magával: jó ideig maradt a helyén és sokkal lassabban került ki a politikai körökből, mint azt bárki várta volna. Mivel rájött, hogy az MSZP-t végleg a sírba vitte, kiszállt. Bár a Fidesz elhazudta azt, hogy majd elszámoltatás lesz a politikai bűnösökkel szemben, bizakodásra adott okot, hogy Gyurcsány Ferenc végleg eltűnik a politikából. Aztán jött a DK. Aztán a DK-nak kellett egy arc. Aztán a DK Gyurcsány Ferencet választotta. Most már pedig a Demokratikus Koalició nevét Gyurcsány reprezentálja, ami annyit jelent, hogy a politikai bukás nem létezik itthon.

Ahogy sok szélhámosra hittük már, hogy nincs pofája visszatérni arra a területre, azokra a platformokra, melyeknek elárulása kiderült, úgy most Gyurcsány Ferenc végzi el ezt, méghozzá nagyon precízen. Fletó részvétele a baloldalon jelenleg erősebb, mint Szél Bernadett szervezőereje, hangosabb, mint Fekete-Győr András és precízebb, mint Vona Gábor. A baloldal széthullottságát az jelzi, hogy egy politikailag elbukott ember az egyetlen, aki valamilyen szinten összehúzza a töredékpártokra bontott liberális és baloldali táborokat.

Jelenleg pedig zajlik a posztkommunizmus-tempó további építése: a DK bőszen keresi azokat a vagyonos képviselőket, szimpatizánsokat, akik fel tudják vásárolni bizonyos lokációk szavazatait. Azt hiszem nem vagyunk messze attól, amit Bogdán László említett egyszer: vidéken a csórók szavazatait megveszik egy tányér pörkölttel...

Szólj hozzá

politika baloldal MSZP Gyurcsány DK Ferenc ellenzéktelenség